100 éves a gerincferdülés gyógyítására hivatott Schroth módszer
- Krisztina, hogyan ismerkedett meg a módszerrel?
- Jómagam a gyógytornász főiskolai gyakorlataim során találkoztam ezzel a terápiával, ebben az időszakban még nem volt igazán elérhető Magyarországon, csak egy-két gyógytornász volt, akik a megtanulták ezt Németországban. Nagyon megtetszett, hogy a tornaterem falain belül ezeket a görbületeket és mellkasi eltéréseket gyakorlatilag néhány perc alatt helyre lehet hozni. Természetesen hosszú távon a stabilizálásuk több hónapba is beletelik, de mindenesetre ki lehet formázni a mellkas normál alakját és meg lehet menteni ezeket a többségében gyermekkorú pácienseket a későbbi következményektől, illetve a legnehezebb terápiás megoldástól, az operációtól. Számomra nem volt elfogadható, hogy egy közel száz éve jól működő módszer ilyen közelségből nem tud eljutni hozzánk és hogy az itteni gyermekeknek esélye sincs a kezelésre. Azzal a céllal indultam el ezen az úton, hogy Németországban megtanulhassam a módszert, hogy később az itthoni páciensek is jobban hozzájuthassanak ehhez a megoldáshoz.
- Miben tér el a Schroth módszer más gerinc terápiás módszerektől?
- Schroth Terápia főképpen a csontos eltérésekre alapoz, azokra az eltérésekre amikről napjainkra kiderült, hogy genetikai eredetűek. Ezeket a gerincferdülés okozta csontos eltéréseket igyekszünk korrigálni és a korrigált testhelyzeteket speciális izommunkákkal túlnyomó részben aszimmetrikus testhelyzetekben aszimmetrikus feszítésekkel stabilizálni. A terápiát hosszú távú vizsgálatok, eredmények bizonyító erejének köszönhetően mára már evidence based terápiaként tartják számon (tudományosan igazoltak az eredmények).
- Ez a 3 dimenziós légzés, amivel a módszer gyógyít, pontosan mit jelent?
- Ez annyit jelent, hogy a tér különböző irányaiba célozzuk a légzést. Megpróbáljuk mind az összes dimenziót kihasználni, amiben a mellkas elváltozott. A gerincferdülés többféle irányban okoz a mellkason deformációkat, összenyomásokat és ezeket mindenféle irányba, amibe csak tudjuk vinni a légzést, próbáljuk meg kikorrigálni. A két fő irány az oldalirányú és a hátrafelé irányuló légzés. Ez a tudatosan irányított légzés megtanulható. Katharina Schroth is egy lapos gumilabda ötlete alapján fejlesztette ki a módszert, egy labdát próbált meg a mellkasának azon részébe elképzelni, ahol bemélyedés van és a légvétellel igyekezett azt kigömbölyíteni, úgy, hogy visszakaphassa a mellkas eredeti alakját. A mai napig így tanítjuk a légzést, hogy gyakorlatilag a besüppedt területeket igyekszünk kiemelni ezekkel a tudatos légvételekkel.
- Mit tudhatunk még a módszer megalkotójáról?
- A módszer megalkotója rövid ideig volt egyedül, egészen hamar családi vonatkozásúvá nőtte ki magát a történetük. Katharina egy páciens volt, aki saját magán szeretett volna segíteni. De mivel egy egészen nagyszerű dolgot fedezett fel, mellé álltak a családtagjai és ebben munkálkodott egészen élete végéig. Lánya, Christa Lehnert-Schroth abban a helyzetben nőtt fel, hogy a páciensek a saját házukba jöttek gyógyulni, így ő végig látta a folyamatokat. Ő lett a módszer második legnagyobb alakja, illetve később fia, Hans Rudolf Weiss, orvosként vitte tovább ezt a terápiát.
- Kinek ajánlott a Schroth módszer?
- A gerincferdülés megjelenése a legtöbb estében 10-11 éves korra tevődik és ha ebben a korai életkorban felismerésrik, akkor a gyermekeknek nagyon nagy esélye van arra, hogy teljesen meggyógyuljanak. A 13-14 éves életkor az, ahol még nagyon jól lehet segíteni és ahogy tovább megyünk a növekedésben, úgy csökken egyre a javulási lehetőség. Maga az az érési folyamat, amin egy tinédzser korú gyermek végig megy, magával fogja hozni, hogy megkeményednek a csontjai és emiatt kevesebbet tudunk segíteni a görbületek mértékén. Az izomrendszerrel nagyon sokáig, idős korban is tudunk még dolgozni, de ilyenkor teljesen megváltoznak a terápiás célok. A csontokon ebben az életkorban már kevesebbet tudunk a javulás irányába változtatni, de az izmokkal igen és emiatt az életminőség jobb lesz, a fájdalom csökkenni fog és az optikai kép is jobb lehet. A legfontosabb, hogy ha a gerincferdülést korán felismerik, és betartja a páciens a megadott terápiás előírásokat, akkor a legnagyobb következményeket, a legnagyobb problémákat elkerülhetjük.
- Mit kell tudnunk a Scolineáról?
- A Scolinea Gyógytorna Rendelőt akkor hoztam létre, amikor hazajöttem a németországi munkám után. Magyarországon egyedülálló, gerincferdülés kezelési központ vagyunk. A pácienseink 85-90%-a gerincferdült, többféle életkorral, az egészen kicsiktől az idősebb korosztályig, specializálódtunk erre a szakterületre. Én folyamatosan hozom be az újdonságokat a Schroth klinikáról, egy elég erős szakmai kapcsolatban vagyunk. Most már én is nemzetközi instruktor kinevezést kaptam, ami azt jelenti, hogy azt a képzést oktathatom itt Magyarországon, amit a Schroth Klinikán is megkapnának a hallgatók. Így bőven ezer feletti számú gyógytornászt sikerült már oktatnom, hogy aztán ők egyre több pácienst tudjanak ellátni. A Scolineában pedig folyamatosan fogadjuk a pácienseket, gerincferdüléssel és egyéb gerincproblémákkal kapcsolatban segítünk nekik a gyógyulásban.